Mázli, egy teknőctarka, nyolc esztendős lánycica, aki úgy került hozzánk, hogy a testvérem cicája (Lécci), három kölyköt ellett. Az első kettőt elvitték gondos gazdikhoz, így Mázli magára maradt. Megsajnáltuk, és hazahoztuk. Igazi karácsonyi ajándéknak tekintettük, hiszen épp december 24-én este hoztuk őt új otthonába. Ekkor hathetes volt őkelme.

Szaladgált a lakásban fel s alá, mint aki eszeveszetten keres valamit, de nem találja. Összenéztünk a párommal, vajon mit is kereshet. Gondoltam egyet, hátha fekhelyet keres magának, és kerítettem neki egy kisebb pokrócot. Amikor megkapta, akkor esett le nekünk, hogy nem fekhelyet keresett szegény, hanem wc-t. Rögtön bele is pisilt, annak rendje és módja szerint.

Az első éjszakánk izgalmas volt. Mázli velünk aludt az ágyban, és én sehogy nem tudtam rávenni arra, hogy a lábunknál feküdjön, folyamatosan felküzdötte magát fejmagasságba. Én attól tartva, hogy alvás közben ráfekszem, nem mertem elaludni, így csak a párom, és az új családtagunk éjszakája telt nyugodtan. Na, aznap reggel döntöttem úgy, hogy nincs többé ágyban alvás, de még a szobában sem!

Következő estétől Mázlika az előszobában kapott helyet egy igazi cicapárnán. Természetesen nem tetszett neki, hogy kint kell aludnia, úgyhogy keservesen sírt az ajtó előtt. De én következetes voltam! J Szó sem lehetett arról, hogy a szobában aludjon. Így telt el nagyjából három éjszaka, aztán hozzászokott az egyedüli alváshoz.

Egy olyan társasházban lakunk, ahol sok a zöld terület, a szabad tér. Azt a döntést hoztuk, hogy cicánk ne a szobában kuksoljon egész nap, így fokozatosan kiengedtük a lakásból és a házból.

A kinti létre szoktatást is izgalommal fogadtuk mindannyian, mi azért, hogy kis kedvencünk el ne szaladjon, neki pedig teljesen új volt a helyzet. Első alkalommal, Mázlika 3 hónapos lehetett, nagy hó volt odakinn és amikor letettük őt, a bokáig érő hó megtartotta a súlyát egészen addig míg nem lépett egyet, ekkor elmerült a hóban a lába és ő nagyon meglepődött. Ez az első találkozása a hóval nagyon emlékezetes maradt, mert csak ugrálva közlekedett. Ezután egyre sűrűbben vittük a szabadba, majd idővel már ő maga sétált ki a lépcsőházból.

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az egyik szomszédnak szintén van cicája és a ház főbejáratához még Mázli érkezése előtt egy macskaajtót tetetett. A mi cicánknak is megtanítottuk, hogyan közlekedhet rajta ki és be. Szerencsére gyorsan tanul, nem volt vele gond. Ámde öt hónapos korában úgy döntött, hogy többé nem hallgat a szép szóra, és nem volt hajlandó magától hazajönni, csak ha megfogtam és felhoztam a lakásba. Ekkor jött a következő meglepetés: Nem evett egy falatot sem. Amikor második napja is eljátszotta ezt, felhívtuk az állatorvost és megkérdeztük, mi a teendő ilyenkor. Természetesen be kellett vinni egy vizsgálatra. Itt derült ki, hogy tüzel, és bizony meg kell műteni. A műtét után az orvos elmondta, hogy tele volt a petefészke cisztával, ami hemzsegett az ösztrogéntól, ezért addig tüzelt volna, amíg bele nem pusztul.  Megmentettük, így újra kiérdemelte a Mázli nevet. 

Folytatás várható!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.